Nocturna

Adrià García és Víctor Maldonado 2007-es spanyol-francia koprodukcióként készült Nocturna (nálunk Az elveszett csillag néven fut) animációs filmje talán messze esik a legjobbak táborától, de ez még ne rettentsen el senkit. Néha a kevésbé jó, de biztonságos, megbízható is tud legalább olyan kellemes, maradandó élményt nyújtani, bár hozzá kell tenni, ez a film bőven átlag feletti, mégis meglepően kevesen ismerik, annak ellenére, hogy nálunk még szinkron is készült hozzá.

A történet főhőse egy kisfiú, Tim, aki egy árvaházban éli a fura és magányos kisfiúk megszokott gátlásokkal és félelmekkel teli életét. Retteg a sötéttől, az éjszakától, és miután lemegy a nap, és takarodó van, az egyetlen, ami megnyugtatja, amiben örömét leli, ha az ablakot kitárva a csillagok fényében gyönyörködhet. Egy saját csillaga is van, Adhara, aki aztán egy éjjel váratlanul kialszik, nyomtalanul eltűnik, s Tim útnak indul, hogy kiderítse mi történhetett.

Éjjel a gyerekek alszanak, így rejtve marad előlük az a világ és nép, akik arra ügyelnek, hogy míg mások pihennek továbbra is minden a lehető legnagyobb rendben menjen. Tim erre az ismeretlen és rejtélyes helyre csöppen, melynek Nocturna a neve. Itt találkozik a furcsa, mozgásában a macskákra emlékeztető robosztus alakkal, Álomőrzővel, és az őt segítő macskafalkával, akik éjjelente őrködnek, vigyáznak ránk. Nocturna lakói olyan furcsa lények, mint a hajborzolók, akik mesteri módon a legkülönfélébb stílusokban képesek összekócolni a hajunkat, a lámpalakók, akik a csillagok és a hold mellett a fényért felelősek, a ködfújó, vagy éppen az éjszakai hangokért felelős zenekar. Itt kell Timnek kiderítenie, mi történt Adharával, és az út alatt szembenéznie a saját félelmeivel.

- Mennyi cica... Egész úton velünk jönnek?

- Heh, látszik, hogy nem tudsz semmit. Éjjelente minden egyes gyerek mellé ki van jelőlve egy macska, amelyik a nyávogásával őrzi az álmát. Nagyon nagy felelősség.

- És ugye az enyém Lucifer?

- Igen, egy kómás kandúr és egy álmatlanságban szenvedő gyerek. Pompás párosítás! Ezt nézd, hát nem gyönyörű?

- Nem szeretem az éjszakát.

- Mii?? Ezt nem mondhatod komolyan!

- De, sötét, kísérteties, és szomorú. Én cseppet sem élvezem.

- Pedig tele van csodálatos dolgokkal.

- Az éjszakában csak a csillagok a jók, és most azok is eltűnnek...

A film egy rakás magával ragadó karaktert és ötletet sorakoztat fel, bár azt érdemes hozzá tenni, hogy nagy részük cseppet sem ismeretlen előttünk. Amitől azonban az egész újra és újra megszerethető, hogy mindezen dolgokat, ha ügyesen vannak elmesélve, gyakorlatilag lehetetlen megunni. Főként talán azért, mert közel állnak hozzánk, s mind az éjszaka, az alvás, az álmok, a macskákban rejlő humor, misztikum és báj, de a gyermekkorunkból megmaradt emlékek, félelmek és ábrándok szerves részeit képzik az életünknek. Így pedig a személyes tapasztalatok és kapcsolatok okán könnyen bele tudjuk magunkat élni a fantáziavilágába.

A történet, a karakterek, a mesélési mód és a konklúzióban rejlő szándék, illetve a film képi világa ügyesen vegyíti magába a nálunk is népszerű Hayao Miyazaki végtelenül könnyed, rettentő precíz stílusjegyeit. Ugyanakkor a franciákra jellemző groteszk, ám nagyon játékos abszurditás mellett kicsit a régi idők Disney rajzfilmjeit is felelevenítette bennem.

A film összességében egy nagyon kellemes esti kikapcsolódást ígér, se többet se kevesebbet. Annak ellenére is, hogy véleményem szerint sokkal inkább egy humoros, árnyalatnyit abszurd és gótikus elemekkel teli gyereknek szóló tanmese, az érdeklődő és kíváncsi felnőttek is élvezni fogják.